Religious Technology Center Religious Technology Center
A Dianetika és a Szcientológia védjegyeinek tulajdonosa
Bevezetés
A Szcientológia vallás
Aki a Szcientológia jövőjét szavatolja
David Miscavige: A Vezetőtestület Elnöke
Küldjön jelentést az RTC-nek
Az RTC-t érdeklő ügyek

A múlt vallási tanításai – amelyeket szájhagyomány útján adtak tovább, vagy amelyeket írnokok jegyeztek fel – ki voltak téve mind a megmásításnak, mind a félreértelmezésnek. Ezzel szemben ennek az évszázadnak a technológiai vívmányai elősegítették a Szcientológia vallási írásainak tartós, könyvekben, hangszalagokra vett előadásokon és filmeken való rögzítését. Mivel L. Ron Hubbard eredeti írásait és felvételeit mindig meg lehet vizsgálni, és le lehet ellenőrizni, a technológia valójában sohasem veszhet el. Ám annak ellenére, hogy a Szcientológia a technológiai vívmányok korszakában bukkant fel, magának a vallásnak és egyházainak szembe kellett néznie azzal a megmásítással és újraértelmezéssel, amely más vallásokat is sújtott.

Szerencsére a kommunikációs vívmányok fejlődésével egyidejűleg számos szerzői jogi és védjegytörvény került kidolgozásra, melyeket még a vallási írások és szimbólumok védelmére, valamint az azokkal való visszaélés megakadályozására is felhasználtak. Ezt az alapvető funkciót – a Szcientológia vallás védjegyeinek és haladó vallási írásainak védelmét – látja el a Religious Technology Center. Ez a funkció biztosítja azt, hogy a Szcientológia tiszta és működőképes maradjon még a távoli jövőben is.

Kezdetben L. Ron Hubbard személyesen felügyelte a Szcientológia hamisítatlan gyakorlását. Ennek részeként a vallás számos kulcsszavát és szimbólumát – például a „Dianetika” és a „Szcientológia” szavakat – bejegyeztette törvényesen megvédhető védjegyként. E bejegyzett védjegyek törvényes alapot nyújtottak annak biztosítására, hogy a Szcientológia vallási technológiáit a vallási írásokkal pontos összhangban, standard módon szolgáltassák, és ne másítsák meg őket a jogtalan vagy helytelen használat révén. A szerzői jogok megteremtették a törvényes alapot arra is, hogy bárkit meg lehessen akadályozni abban, hogy a Dianetika és a Szcientológia valamilyen megmásított vagy nem az eredeti forráson alapuló változatát kínálja, és hamisítatlan technológiaként tüntesse azt fel.