Religious Technology Center Religious Technology Center
A Dianetika és a Szcientológia védjegyeinek tulajdonosa
Bevezetés
A Szcientológia vallás
Aki a Szcientológia jövőjét szavatolja
David Miscavige: A Vezetőtestület Elnöke
Küldjön jelentést az RTC-nek
Az RTC-t érdeklő ügyek

Aztán ott az oktatás is. Az emberek nem tudnak szabaddá válni, ha képtelenek befogadni a tudást. Ráadásul az írástudatlanság velejárója a szegénység és a reménytelenség. De a kilencvenes évek során az Alkalmazott Oktatástan fordított a kockán: a világ 289 központjában vezette be L. Ron Hubbard tanulási technológiáját, pl. Dél-Afrikában, ahol több mint kétmillió tanuló használja most L. Ron Hubbard tanulási módszereit. Kínában több mint ötezer tanárt képeztek ki ezeknek az eszközöknek a használatára és még ezernyolcszázat a Dominikai Köztársaságban. A mai estével bezárólag közel harmincháromezer tanár alkalmazza L. Ron Hubbard tanulási techjét, és közel húszmillió tanulót segít ezzel.

De mindezek mellett az erkölcsi hanyatlás bolygószerte továbbra is jelen van. Ezért írta meg L. Ron Hubbard Az út a boldogsághoz című füzetet. Ezt Az Út a Boldogsághoz Alapítvány terjeszti világszerte, és mára Az út a boldogsághoz több mint 60 országban, 27 nyelven van jelen. Világszerte több mint ötvennégymillió példánya forog közkézen.

De még ha el is töröljük a bűnözést, a visszaélést a drogokkal, az írástudatlanságot, az erkölcsi válságot és a pszichiátriát, a népesség továbbra is a gondosan szőtt gazdasági hazugságok és a mindent átható aggodalom hálójának rabja marad. Erre a WISE a megoldás, a Szcientológus Vállalkozások Nemzetközi Intézete. A kilencvenes években a WISE valóban csodálatos módokon kezdett el feltűnni: adminisztrációs eszközeivel teljes városokat élesztett újjá a gazdasági káosztól szenvedő Kelet-Európában. Azóta a dél-afrikai Inkatha Szabadságpárt L. Ron Hubbard szervezési táblát használ, ami egy példa arra, hogy fekete Afrika miként kapta meg a szabadság megvalósításához szükséges eszközöket.

A Los Angeles-i Hubbard College International (Nemzetközi Hubbard Egyetem) ma teljesen elismert intézmény, mely diplomákat ad. Világszerte 29 Hubbard College van, és 164 csoport és több mint 101 ezer cég használja L. Ron Hubbard technológiáját.

De mindannak ellenére, amit a csoportjaink elérnek L. Ron Hubbard techjével a kulturális hanyatlás megállítása érdekében, az embereknek szüksége van szellemi segítségre is. Ezért indulnak segíteni a területi auditorok az I HELP, azaz Lelkészek Nemzetközi Hubbard Egyházi Szövetsége vezetésével. Azon túl, hogy az önkéntes lelkészek A Szcientológia kézikönyvében megadott eszközökkel segítenek, katasztrófa sújtotta területekre is elmennek, és életeket mentenek Japánban, Tajvanban, Törökországban, Görögországban, Venezuelában és Kínában. Ma a Vöröskereszt is a mi lelkészeinket hívja, és a techünket alkalmazza Kaliforniától Pápua Új-Guineáig.

És miközben a szcientológusok folyamatosan kiterjesztik hatásukat mára már 91 különböző országban, azok, akiknek segítenek, még több techért nyúlnak. Ezért missziókat építünk fel, hogy megnyissuk a Hidat a Szcientológia Missziók Nemzetközi Szervezetének zászlaja alatt. A missziókkal nem csak hogy megállítjuk a bolygó hanyatlását, de elindítjuk az embereket a szabadság felé vezető Hídon. És azért, hogy gyakorlatilag mindenki számára hozzáférhetővé tegyük az L. Ron Hubbard techet, a Hídra felvezető út már nemcsak 14 nyelven létezik, hanem 53 nyelven, azaz elérhető a Föld népességének több mint 8/10-e számára.