Religious Technology Center Religious Technology Center
A Dianetika és a Szcientológia védjegyeinek tulajdonosa
Bevezetés
A Szcientológia vallás
Aki a Szcientológia jövőjét szavatolja
David Miscavige: A Vezetőtestület Elnöke
Küldjön jelentést az RTC-nek
Az RTC-t érdeklő ügyek

MR. MISCAVIGE: „Igazán nagyon örülök, hogy csatlakozhatom Önökhöz ennek az új New York-i Szcientológia egyháznak a megnyitóján. A mai nap fontossága kétségtelenül túlmutat az előttünk álló épületen.

És ez valóban elárul egyet s mást, hiszen az előttünk álló épület ugyancsak látványos, és megtestesíti a New York-i szcientológusok évtizedek óta vágyott álmait.

Habár az épület már önmagában is ünneplésre ad okot, az új egyház – az Önök új egyházának – jelentősége messze túlmutat a téglákon vagy ezen a városon. Ebből a szempontból a mai nap egy mérföldkő bolygóméretű mozgalmunkban, melynek célja sürgősen – bolygószinten – érvényre juttatni a segítségünket, és kiterjeszteni a mai eseményeket a Szcientológia egész világára. Megtiszteltetés számomra, hogy ma itt lehetek. Mert, amint azt hamarosan hallani fogják, idén a világ minden részén ehhez hasonló egyházakat nyitottunk. És a jövőben még több fog nyílni. De nem számít, hány ilyen lesz; ez az egy különleges. És hogy miért? A válasz erre sokrétű.

Először is: nincs még egy olyan hely, amely ennyire kedves volt Alapítónk számára, mint ez a város. De ez még mindig nem fejezi ki a dolog mélységét. Mivel igenis van oka annak, hogy L. Ron Hubbard New Yorkot »otthonának« hívta.

Ha csak belegondolunk, hogy New York mindennek a tengelye: az amerikai kiadóipartól a divatig, az ország pénzügyi központja és a bolygó irányadó divatáramlatainak epicentruma, nem is beszélve arról, hogy nemzetközi központ a szórakozás és média terén. Mindezeken felül a Föld legváltozatosabb kultúrájának otthona, ami meghatározza minden generáció gondolkodásmódját az élet minden területén. Kell-e ennél többet mondanom? New York tényleg a Föld legnagyszerűbb városa.